Legutóbbi munkáink
A nyári meleg mindenkit próbára tesz, legnehezebb helyzetben talán a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozó szakmunkások vannak, akik egész nap ki vannak téve a közvetlen napsütés, a hőség és az UV-sugárzás káros hatásainak.
Az utóbbi hetekben több olyan megbízást is teljesítettünk, melyeknél nem épület ablaküveget kellett hő-és fényvédő fóliával ellátni. Ezek közül az egyik egy úszókotró ablakfóliázása volt. A Megbízó fő szempontja az volt, hogy a hajó kabinjában csökkenjen a meleg, mivel a vízen nyílt területen van, árnyék nem éri, ezért a hőség már a délelőtti órákban elviselhetetlen.
Mivel az úszókotrón nappal és a sötétedés óráiban is munkavégzés folyik, ezért fontos volt, hogy olyan fóliát használjunk, mely garantálja a tökéletes kilátást egész nap.
Így esett a Megbízó választása DN 35 hő-és fényvédő fóliánkra. A fólia amellett, hogy rendkívül jó hő kint tartó tulajdonságokkal rendelkezik, csökkenti a munkavégzést hátráltató vakító fényt, illetve a káros UV-sugarak 99%-át kiszűri, ezáltal megóvva a kabinban található műszereket is.
Az alkalmazottak visszajelzése alapján, elmondható, hogy a fólia telepítésével, egy újabb munkahelyen sikerült kedvezőbb munkakörülményeket teremtenünk.
Ügyfeleinknek köszönhetően, a hosszú téli hónapokban is akadtak feladataink. Hő-és fényvédő fóliáinknak, elsősorban fényvédő funkciójukra volt igény, míg biztonsági-és betörésvédő fóliáink évszaktól függetlenül jó szolgálatot tesznek.
Hő-és fényvédő fóliáinkat leginkább irodák ablaküvegeire telepítettük, ahol a monitorok zavaró tükröződésére szerettek volna hatékony megoldást, illetve a betekintés elleni védelem is fontos volt. Üzlethelyiségek esetében pedig, a tulajdonosok, a kirakatban lévő árucikkeket szerették volna az UV sugárzás káros hatásaival szemben védeni.
A tél folyamán betörésvédő-és biztonsági fóliáinkat legtöbbször lakóingatlanokra, illetve üzletek ablakaira telepítettük. Sajnos előfordult olyan eset, ahol az ingatlan tulajdonosa már csak a betörés megtörténte után hívott minket. Mivel a betörők könnyűszerrel jutottak be lakásába, az ablakon keresztül, szeretett volna olyan megoldást, mely késleltet, megakadályoz egy újbóli betörést.
Néhány ügyfelünk, már a nyárra és a melegre is gondolt a télen és épülő ingatlanára kombinált biztonsági fóliát kért, mely megvédi a nyári melegtől és az illetéktelen behatolóktól egyaránt.
Lassan, de biztosan a tavasz is beköszönt, ebből az alkalomból elindítottuk tavaszi akciónkat, mely reményeink szerint, elnyeri tetszését és hamarosan Önt is ügyfeleink körében üdvözölhetjük
Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves Ügyfelünknek, hogy a 2010-es évben is igénybe vették szolgáltatásainkat és bízunk benne, hogy az idei évben is bizalmat szavaznak nekünk!
Az utóbbi hetek rendkívül meleg időjárása valószínűleg mindenkit megviselt, akinek nem volt alkalma ezt az időszakot vízparton tölteni. Rengeteg hívást kaptunk, főleg magánszemélyektől, akik arról számoltak be, hogy lakásukban, házuk tetőtéri részén a hőség elviselhetetlenné vált. Bár sok helyen volt felszerelve reluxa, illetve sötétítő függöny, ezek csak a fény ellen nyújtottak megfelelő védelmet, a hőt sajnos ugyanúgy beengedték a lakásba, ráadásul akadályozták a kilátást. Sok Ügyfelünknek volt otthon klímaberendezése is, a fólia felszerelése után, hosszútávon a klimatizálás költségei csökkennek. Egyes ügyfelek kültéri-, míg mások beltéri hővédő fóliát szerettek volna. A két fóliatípus között a legalapvetőbb különbség a hő-és fény kint tartásban, illetve a garanciaidőben van. Mivel a kültéri fóliát közvetlenül éri a Nap, így hő kint tartása jelentősebb, mint a beltéri változaté. Kültéri fóliáink garanciaideje azonban kevesebb, mint beltéri fóliáinké, hiszen ki vannak téve, a manapság egyébként is elég szélsőséges időjárásnak. A fólia kiválasztásakor mindenképpen érdemes ezeket a szempontokat figyelembe venni, valamint a fólia árnyalatának megfelelő kiválasztása is fontos. Családi házak, lakások esetében, ha az összes ablaküveget szeretné az Ügyfél lefóliáztatni, általában világosabb árnyalatú fóliát ajánlunk (pl. Silver 35, Optitune 30, Cold Steel 35, Titan 35 kültéri fóliánk), hiszen egy túl sötét fólia felrakásával a lakótér a téli időszakban zavaróan sötét lehet. Természetesen, amennyiben csak egy-egy ablaküvegre szeretnének fóliát, úgy Silver 20-as fóliánk is jó megoldás lehet, hiszen a fény a többi ablakon keresztül továbbra is bejut a lakásba. Irodák esetében megfelelő lehet Silver 20-as, illetve Optitune 22-es fóliánk, melyek rendkívül jó hő kint tartó tulajdonsággal rendelkeznek. Természetes minden esetben segítünk a döntés meghozatalában, ismertetjük az egyes fóliák előnyeit, szívesen kimegyünk a helyszínre is, hogy Ügyfeleinknek valóban a legmegfelelőbb fóliát ajánlhassuk.
Silver 35-ös hővédő épületüveg fóliánkat telepítettük a Pannon Park Forest Kft. irodaépületének ablakaira. A gyönyörűen felújított épületet minden oldalról éri a napfény, így délutánra az irodák már kellemetlenül felmelegedtek. Bár az épület szigetelése kiváló és az ablakokra szalagfüggönyt szereltek, az eredmény nem volt tökéletes. Olyan megoldásra volt szükség, ami jelentős hőmérséklet csökkenést eredményez, javít a fényviszonyokon, viszont nem akadályozza a kilátást (mint pl. a szalagfüggöny) és az épület stílusához is passzol. A legnaposabb, legmelegebb irodában a tulajdonos kérésére két ablaküvegen próbafóliázást végeztünk. Az egyik üvegre Cold Steel 35-ös, beltéri hő-és fényvédő fóliánkat, a másik ablakra Silver 35-ös hő-és fényvédő fóliánkat telepítettük. Pár nappal később, mikor az idő rendkívül meleg és napos volt, lézeres hőmérőnkkel megmértük az ablaküvegek felületi hőmérsékletét. A fólia nélküli ablaküveg hőmérséklete 33°C volt, a fóliázott üveg hőmérséklete pedig 27°C. A 6°C-os hőmérséklet különbséget Silver 35-ös fóliánkkal értük el. A mérési eredménnyel a megrendelő maximálisan elégedett volt, így végül az épület ablaküvegeire Silver 35-ös, beltéri hővédő fóliánk került, kellemesebbé téve az épület belső hőmérsékletét.
A Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskolában május elején dolgoztunk. Feladatunk az ablakok, illetve az üveggel ellátott ajtók (szilánkos) törés elleni védelme volt. Az iskola az 1920-as évek végén épült, így a nyílászárók is régebbi típusúak, meglehetősen vékony üveggel ellátva, ami jelentősen növeli az üvegtörés kockázatát. Emellett mivel szakközépiskoláról van szó, kamaszok látogatják, akiknek a kicsengetés valószínűleg megváltást jelent és szünetben kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy arra figyeljenek, hogyan csukják be maguk után az udvarra vezető üveges ajtókat…az ördög pedig sajnos nem alszik.
Munkánk során 4 Mil Clear típusú, betörésvédelmi fóliánk bel-, illetve kültéri változatát használtuk. Így az üveg dupla védelmet kapott, jelentősen csökkentve ezzel az üvegszilánkok okozta balesetek számát az iskolában.
A szociális és munkaügyi minisztérium 2007-ben született SZCSM-EÜM rendelete alapján, törés elleni védelemmel kell ellátni azokat az ajtókat, amelyeknek az átlátszó vagy áttetsző betétei nem biztonságos anyagból készültek, és emiatt fennállhat a munkavállaló megsérülésének kockázata.
Egy iskola illetve óvoda esetében úgy gondoljuk ez hatványozottan fontos, hisz nem csak a tanárok, de a gyerekek is könnyen megsérülhetnek a lehulló üvegszilánkok által.






